Ahogy megfogom a sétaruhámat, már mocorogni kezd valami. A két szempár rám szegeződik, és abban a pillanatban tudják: jön a séta. Még ki sem lépek az udvarra, már tapadnak mellém, mint két hűséges árnyék. Onnantól nincs visszaút – ők készen állnak.
A séta előtti rituálé szinte katonás rendben zajlik. Leültetem őket, és nyugodtan, egyenként rájuk adom a nyakörvet. A pórázok a kezemben, irány a kapu. Ott újabb ültetés, póráz felcsatolása, majd jön a nagy pillanat: a kapu kinyílik. De nem ám csak úgy kiszaladunk! Vagy név szerint engedem őket kilépni, vagy én megyek elöl, és csak azután hívom őket. Mindkét módszer jól működik, és a kutyák pontosan tudják, mikor jöhetnek.
Az első métereken még övék a világ. Szagolgatnak, jelölgetnek – Daisy mindig előre siet, megjelöl valamit, aztán jön Léna, és ő is rábök egy saját illatot. Néha lassan haladunk, de hagyom, hadd fedezzék fel a környezetet. A póráznak viszont ilyenkor sem szabad megfeszülnie. Közben én figyelek. Mindent. A testbeszédüket, a környezetet, nehogy valami ártalmasat egyenek fel – vagy meglepjenek valamivel, amit nem szeretnék.
Léna különösen érdekes jelenség: amikor jelöl, felemeli az egyik hátsó lábát, mintha kisfiú lenne – mindig elmosolyodom rajta.
A séta során kialakul egyfajta rend: Léna megy bal szélen, mellette jobbról Daisy, és Daisy másik oldalán én. Akkor is ez történik, ha én magam mellé veszem Lénát – idővel minden visszarendeződik. Van bennük egyfajta belső koreográfia, amit csodálni lehet.
Amikor a járda végéhez érünk, jön az „Áll!” vezényszó. Mindkettő türelmesen megáll. Várnak. Csak akkor indulunk, ha biztos, hogy nincs jármű. Néha hosszú percekig is ácsorgunk, de ez senkit nem zavar. A zebránál más a helyzet: ha biztonságos az átkelés, „Tovább!” – és már megyünk is. Tudják az irányokat is: „Jobb!”, „Bal!” – sok gyerek példát vehetne róluk.
A séta másik „öröme” a kakizsákos logisztika. Mindig van nálam legalább négy. Tudom, mire számíthatok: néha dupla adag, néha olyan méret, amit egy zsák nem bír el. Figyelem a székletet is: állag, szag, minden számít – az egészségük kulcsa. Míg az egyik elvonul, a másik diszkréten félrehúzódik. Szinte egymásra is figyelnek.
Hazatérve nem kapnak azonnal enni. Várunk. Fél óra várakozás séta után, majd újabb türelem – csak ezután jöhet az evés. És még utána is várni kell (egy-két órát), mielőtt ugrálnának vagy játszanának. Mert az egészség a fegyelmen is múlik.
Mesélő:
„Ahogy megfogom a sétaruhámat, már mocorogni kezd valami…” – így indul ez a történet, és már az első sorokból érezzük, hogy itt valami többről van szó, mint egy egyszerű pórázcsattintásról. Ez egy kapcsolat. Egy napi rítus. Egy hangtalan megállapodás kutya és gazdi között.
De vajon mit lát ebből egy kutyás szakértő? Erről kérdeztünk egy tapasztalt kutyakiképzőt, viselkedésszakértőt, aki örömmel olvasta a történetet.
Szakértő:
„Ez nem egy séta. Ez egy szimfónia. Egy jól hangolt, empátiára és kölcsönös tiszteletre épülő kapcsolat nap mint nap megismétlődő darabja.”Lépjünk hát végig a történeten – együtt – kutyaszemmel és gazdaszemmel, de leginkább szívvel.
1. A sétaruha és a „belső radar”
Mesélő: „Ahogy megfogom a sétaruhámat… már tudják: jön a séta.”
Szakértő:
„Ez a rész a kötődés mélységét mutatja. A kutyák észlelik az apró jeleket, szinte érzik a mozdulatainkat. Ez nem tanítás kérdése – ez közös ritmus, amit csak együtt lehet megélni. Amikor egy kutya ennyire ráhangolódik a gazdára, az a kapcsolatuk minőségéről árulkodik.”
2. A rituálé rendje – biztonság és bizalom
Mesélő: „Leültetem őket, rájuk adom a nyakörvet… A kapunál ismét ültetés…”
Szakértő:
„A szokásrendszer biztonságot jelent. A kutyák szeretik tudni, mi következik – és itt a gazdi következetesen, nyugodtan építette fel ezt. Különösen tetszik, hogy a kilépés nem automatikus, hanem engedélyköteles. Ez nem csak fegyelem – ez tisztelet. A gazdi megmutatja, hogy ő irányít, de szeretetteljesen.”
3. Az első méterek – kutyáké a világ
Mesélő: „Daisy előreszalad, Léna megjelöli, amit ő…”
Szakértő:
„A szaglás az ő hírfolyamuk. Mint amikor mi híreket olvasunk reggel. Itt a gazdi tudatosan enged teret ennek – de pórázfegyelemmel. Fontos a határ: szabadság, de kontroll alatt. Ez a tökéletes sétaegyensúly.”
4. Léna – aki néha fiú módjára pisil
Szakértő (mosolyogva):
„Ez nem is olyan ritka! Dominánsabb, magabiztosabb szukák gyakran jelölnek így. Ez is azt mutatja, hogy Léna tudja, mit akar, és a gazdi nem korlátozza őt az önkifejezésben – csak figyeli, megérti, elfogadja.”
5. A hármas sétaalakzat
Mesélő: „Léna – Daisy – én. És visszarendeződnek mindig.”
Szakértő:
„Ez a természetes rendjük. Mint egy falkán belüli sétaformáció. A kutyák nem csak szagokat követnek, hanem egymást is. A visszarendeződés nem betanított dolog – ez ösztönös csapatharmónia.”
6. Állj – Tovább – Irányok
Mesélő: „A ‘Jobb’ és ‘Bal’ vezényszavakat is tudják…”
Szakértő:
„Sokszor alábecsüljük a kutyák tanulási képességét. A térbeli irányítás fejlesztése nemcsak hasznos, hanem élvezetes is számukra – új feladat, új megerősítés. Ez a gazdi tudja, hogy a séta nemcsak fizikai, hanem szellemi kaland is.”
7. A kakizsák filozófiája
Mesélő: „Figyelem a székletet is – állag, szag, minden számít.”
Szakértő:
„Ez a gondoskodás mélysége. A széklet a kutya egészségi tükre. Az, hogy a gazdi nem csak elvégzi a ‘kötelességét’, hanem figyel, értelmez – ez már-már állategészségügyi tudatosság. És még egy dolog: a másik kutya félrehúzódása szociális érzékenységet mutat – ami visszavezet a falkaszellemhez.”
8. Pihenés séta után – mert fegyelem az egészség záloga
Mesélő: „Evés csak később, játék még később…”
Szakértő:
„A legtöbb gyomorcsavarodásos eset sétautáni mohó zabálással vagy futkosással kezdődik. Itt viszont a gazdi tisztában van az időzítés fontosságával. Ez már a tapasztalt kutyatartók jele. Fegyelem, türelem, tudatosság.”
Záró gondolat a szakértőtől:
„Ez a történet nemcsak egy séta leírása – ez egy szeretet-rituálé. A gazdi nem ‘sétáltat’, hanem együtt van a kutyáival. Megfigyel, vezet, enged, nevel, és közben tanul is tőlük. Ez a kutyatartás mesterszintje – emberként, társaként, nem parancsnokként. És ezért gyönyörű.”
Léna mondja
🐾 „A nagy séta kaland” – Léna mesél
Szia! Én vagyok Léna, egy hatalmas, bolyhos Moszkvai őrkutya. Van egy testvérem is, Daisy – ő pöttyös és mindig mindenbe beleüti az orrát. De most figyelj, mert elmesélem, mi történik nálunk, amikor jön a nagy SÉTA!
Minden a kabáttal kezdődik. Amikor a gazdi előveszi azt a bizonyos sétás ruhát, mi már tudjuk, hogy nemsokára indulunk! Ilyenkor Daisyvel szorosan mellé állunk. Tényleg szorosan – nehogy véletlenül nélkülem menjen! Az udvaron se tágítunk mellőle egy tappancsnyit sem.
Aztán jön a „felszerszámozás”. Ez olyan, mint amikor a lovagok felöltik a páncéljukat, csak nálunk nyakörv van meg póráz. Ülni kell szépen, ilyenkor nincs ugrálás meg hancúrozás. Gazdi egyesével ránk teszi a nyakörvet, megfogja a pórázt, és irány a kapu!
De ám legyen ám tudva: nem rohanunk ki csak úgy! Vagy a nevünkön szólítva enged ki minket, vagy ő megy elöl, és csak akkor követhetjük. Ez olyan, mint egy titkos varázsszó – csak akkor léphetsz, ha a gazdi azt mondja: „Mehetsz!”
Az utca maga a KUTYA-MENNYORSZÁG! Illatok, fűcsomók, izgalmas faágak! Daisy mindig előreszalad, jelölget valamit (tudod, a pisilős módszer), aztán én megyek, és azt mondom: „Ezt én is megjelölöm, csak hogy mindenki tudja, én is itt jártam!” Egyébként néha úgy csinálok, mint a fiúk – felemelem a hátsó lábam, csak hogy különleges legyek. 😉
Persze nem húzhatjuk a pórázt, ezt a gazdi mindig mondja. Szagolgatni lehet, de csak szépen, fegyelmezetten. Közben ő folyamatosan figyel ránk, mint egy igazi főparancsnok – nehogy valami csúnyaságot vegyünk a szánkba.
És képzeld, van egy titkos alakzatunk is séta közben! Daisy van középen, én a bal oldalán, a gazdi meg Daisy jobbján. Mint egy kis vonat! És ha valamiért én kerülök középre, hamarosan úgyis minden visszarendeződik – mert mi így működünk jól együtt.
A járdánál megállunk – „Áll!” – mondja a gazdi, és mi állunk, mint a cövek! Aztán „Tovább!” – és csak akkor indulunk. Még az autókat is megvárjuk, nem szaladunk sehova, mert biztonság mindenek előtt! A zebrán is csak akkor megyünk át, ha a gazdi szerint szabad. És figyelj csak: már a „Jobb!” meg a „Bal!” vezényszavakat is tudjuk! Komolyan mondom, jobban megy, mint néhány gyereknek.
Na és most jön a… kakizsákos rész. 🙈 Ne nevess! Ez is fontos. Ha érzem, hogy jön az ihlet, a gazdi gyorsan olyan helyre visz, ahol nyugiban elintézhetem a dolgom. Daisy ilyenkor udvariasan elfordul. A gazdi megnézi a végterméket is (blöee, de muszáj), aztán szépen elcsomagolja. Mindig van nála egy csomó zacskó – mert néha kettőt is produkálunk, vagy olyan nagy kupac lesz, hogy nem fér egybe.
Séta után persze nincs rögtön vacsora! Várunk egy kicsit – azt mondja, ez jót tesz a pocinknak. És mi szót fogadunk, mert tudjuk, hogy ő mindig a javunkat akarja.
Na, most megyek, pihenek egyet. Lehet, hogy holnap újra jön a nagy séta – és én megint elsőként fogom észrevenni, amikor előkerül az a kabát…
Vau! 🐶
HJCH Egresvölgyi Elena
