Első felvonás: A Rejtélyes Doboz
Ez egy nyomott, párás nyári nap volt Budapesten, amikor az ügy kezdődött. A galambok is csak úgy üldögéltek a villanydrótokon, mintha sejtették volna, hogy valami nagy dolog van készülőben. Hősünk, Tóbiás Vilmos, akit mindenki csak Tóbiként ismert, épp a Felső Zöld Béka nevű kocsmában üldögélt egy hűtött sör társaságában, amikor belépett az ajtón egy kutya.
De nem ám akármilyen kutya! Ez egy Moszkvai őrkutya volt, hatalmas, szőrös és olyan tekintettel, ami látszólag azt üzenete: „Ha nem adsz nekem valamit enni, megeszlek téged reggelire.” A kutya nevét később tudtuk meg, amikor gazdája, a kissé szedett-vedett kinézetű, ám annál furfangosabb Zsiga bácsi megjelent az ajtóban.
– Mici, gyere ide! – kiáltotta Zsiga bácsi, mire a kutya felemelte hatalmas fejét és odatotyogott gazdájához.
– Mici? – kérdezte Tóbiás kétkedve, miközben leengedte a korsót az asztalra. – Hát egy ekkora bestiát te Micinek nevezel?
Zsiga bácsi mélyről jövő, rekedt nevetéssel válaszolt.
– Hát igen, mi mást csinálhatnék? Az előző kutyámat Herculesnek hívták, de aztán Mici jött, és ő mindenképpen Mici akart lenni. Próbáltam más nevet adni neki, de hát nézd csak meg! – bökött a fejével a kutya felé, aki ekkor éppen egy szék alatt próbált elférni, kevés sikerrel.
Második felvonás: A Gyanús Doboz
A dolgok igazán akkor kezdtek el bonyolódni, amikor Zsiga bácsi leült Tóbiás asztalához, és előkapott egy kisebb, kopott fadobozt a zsebéből. A doboz rozoga volt, mint a világháború előtti bicikli, de valahogy mégis misztikus fénnyel ragyogott a füstös kocsma félhomályában.
– Mi van benne? – kérdezte Tóbiás, miközben Zsiga bácsi szertartásosan kinyitotta a dobozt.
A dobozban nem volt más, csak egy darab száraz kenyér, egy régi kulcs és egy kép egy hatalmas kastélyról, amely láthatóan több kísértettel volt tele, mint egy elhagyatott temető. De ez a részlet senkit sem érdekelt, mert a fő attrakció nem a doboz tartalma volt, hanem a doboz maga.
– Ez itt a nagyapámé volt – kezdte Zsiga bácsi egy titokzatos mosollyal. – Állítólag ez a doboz vezeti el az embert a legendás Kincses Kastélyhoz.
– Kincses Kastély? – kérdezte Tóbiás, miközben már meg is feledkezett a söréről. – Az meg mi a csoda?
– Hát, éppen ezt akarom kideríteni. Ezért van itt Mici is, ő a legjobb szimatolókutya az országban. De egyedül nem mennék, szükségem van valakire, aki elég bátor ahhoz, hogy belépjen velem a rejtélyes ajtókon.
Tóbiásnak több bátorsága volt, mint esze, így rögtön belement az ajánlatba. Valami kalandosabb dolgot keresett, mint a hétköznapi melója a papírfeldolgozó üzemben. És így, hármasban – Tóbiás, Zsiga bácsi és Mici – elindultak, hogy felfedezzék, mi lapul a Kincses Kastély sötét folyosóin.
Harmadik felvonás: A Kutyaszimat és a Titkok
Az éjszaka közepén érkeztek meg a kastélyhoz, ami úgy nézett ki, mintha egy régi horrorfilm díszlete lenne. Mici orra azonnal működésbe lépett, szimatolt, morgott és néha úgy tűnt, mintha valamit mondani akarna.
– Mit szimatol, Mici? – kérdezte Tóbiás, miközben próbálta elkerülni, hogy a bokáját beleütköztesse egy véletlenül ott hagyott szoborba.
Mici nem válaszolt, de annál intenzívebben szimatolt egy régi, rozsdás ajtó körül. Zsiga bácsi ekkor előhúzta a régi kulcsot, amely meglepően simán illeszkedett a zárba. Az ajtó nyikorgott, ahogy kinyílt, és a három felfedező lassan belépett a sötét, poros szobába.
A szoba közepén egy hatalmas kincsesláda állt, ami úgy nézett ki, mintha csak azért hagytak volna ott, hogy valaki találja meg. De a láda zárva volt, és úgy tűnt, hogy semmi nem fogja kinyitni – kivéve talán Micit, aki a legnagyobb nyugalommal odalépett, és egyetlen hatalmas mancsával feltépte a fedelet.
A láda azonban nem arannyal és ékszerekkel volt tele, hanem egy régi levéllel, amit egy gondosan becsomagolt üveg whisky mellé helyeztek.
– Mi a csoda? – csodálkozott Tóbiás. – Ez meg mi?
Zsiga bácsi elmosolyodott, ahogy kivette a levelet és kinyitotta.
– A nagyapám üzenete – mondta, miközben a szemét törölgette. – Azt írja, hogy a legnagyobb kincs nem a kastélyban van, hanem az élet apró örömeiben. És hogy soha ne hagyjuk figyelmen kívül a jó társaságot és a hűséges barátokat.
Epilógus
Tóbiás, Zsiga bácsi és Mici aznap este megosztották a whisky-t és a száraz kenyeret, amely csodák csodájára friss, ropogós cipóvá változott. Miközben a kastély ősi falai közt üldögéltek, rájöttek, hogy néha a legnagyobb kalandok azok, amelyek során nem a kincset találod meg, hanem a barátokat.
És Mici? Ő is részesült a kincsből – egy hatalmas csont formájában, amit azóta is hűségesen őriz, mintha a világ legnagyobb kincsét tartaná.
